11. fejezet

Helló!
És íme... Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog.
C. BooXx

Az autó út csendben telt, igaz Louisra néha rákiabáltam, hogy gyorsabban, mire szegény összerezzent, de nem tehettem semmit. Ideges voltam. Boo kórházba került valaki vagy valami miatt és ez kikészít. Haragudnom kéne rá, amiért eltaszított magától vagy épp, mert nem engem hívott először, de képtelen vagyok. Ő mégis csak a szerelmem, akiért mindent megtennék mégha ő nem is akarja.
A parkolóba még meg se állt a jármű én már nyitottam az ajtaját és rohanni kezdtem. A recepciós lány enyhe szív infarktust kaphatott tőlem, de szerencsére hamar elmondta mire kíváncsi voltam. A liftre nem vártam, mert jelen pillanatban lassú megoldásnak tűnt így inkább a lépcsőt választottam. Hála hosszú lábaimnak hármasával szedtem a fokokat mígnem fel nem értem az ötödikre. Megkerestem az 513- as szobát, s benyitottam. Boo az ágyon feküdt, látszólag semmi baja sincs.
- Az Istenért is Harry, mi a francnak futottál? - jöttek be lihegve kisérőim. Én már egy széken ültem, s fogtam szerelmem kezét. Éppen válaszolni akartam, hogy " na vajon miért? " mikor benyitott egy orvos.
- Jó estét uraim, hölgyem! Önök mind a hozzá tartozói? - aprót bólintottam, majd folytatta miután mappáját kinyitotta. - Nos mint látják a hölgy nem szenvedett komolyabb sérüléseket az autóbalesetben és még a babáknak sem esett bajuk. Szóval ha minden jól megy holnap haza is mehet.
Hogy mi?! Terhes? Ráadásul ikreket vár?
Miután kiment az orvos felálltam és a többiekre néztem.
- Ti tudtátok és nem mondtátok. - magamat is megleptem milyen nyugodtan beszéltem, ahhoz képest, hogy milyen indulatot éreztem végig folyni az ereimben. - Miért nem mondtátok el?
- Mert megkértem őket. - szólalt meg mellőlem egy lágy hang mi most egy picit rekedt is volt.
- Azt hiszem mi most magatokra hagyunk. - Louis és El kimentek minket kettesben hagyva.
Annyi kérdésem van, amit fel akarok tenni, de nem tudom hol kezdjem.
- Jól vagy? - végül csak ennyit tudtam kinyögni.
- Ugyan Harry, miért nem kérdezed meg? Tudod mit, inkább ne. Menj el! Éldd tovább az életed engem meg haggyj!
- Nem! Egy hónapot vártam, hogy hívjál vagy csak egy apró jelet adj, hogy élsz még. Erre kiderül, hogy terhes vagy ráadásul ikreket vársz. A rohadt életbe is, Boo! Nem tudod felfogni mennyire aggódtam? Szeretlek! Megértem, hogy a kapcsolatunk nem úgy kezdődött mint a többi, de ez van. Én nem olyan vagyok, mint mások. Nem vagyok romantikus, nem hallgatok nyálas zenéket és nem sűrűn adom oda valakinek a szívemet. Ha jól számolok te vagy a harmadik nő az életemben. Az első kettő anya és a nővérem. - nem bírtam vissza tartani. Minden kijött, aminek ki kellett és nem bántam meg. Tudnia kell. Mikor ránéztem sírt. Miattam. Miért van az, hogy megbántom?
- Hazz... Annyira sajnálom. Kétségbe voltam esve és nem akartam, hogy Eleanort bántsák. Én kellettem nekik és nem ő. Mikor elengedték rosszul lettem... Akkor derült ki, hogy egy hetes terhes vagyok. Minden bevillant. Mikor Tobias megerőszakolt. - egyre hevesebben zokogott. Mellé ültem az ágyon és magamhoz öleltem. A vállamba temette az arcát és sírt. Akkor állt össze a kép.
- Ők juttattak ide, igaz? - aprót bólintott. Az állánál fogva felemeltem a fejét, ezzel lényszerítve, hogy rám nézzen, majd megcsókoltam.

10. fejezet

Hali Cupcakes! 

Itt is lenne az új rész. Alig hiszem el, hogy ez már a tizedik! Köszönöm, hogy velem vagytok és támogattok még ha nem is sokan. Sajnálattal közlöm, hogy a történet lassan véget ér, ugyanis nem terveztem hosszúra, max. 20 fejezetre. 

C. BooXx

Harry

Összegyűrtem a kezemben lévő papírt, majd jó messzire elhajítottam. Idegesen pattantam fel a kanapéról, ahol idáig ültem, s kirohantam a házból, az ajtót hangosan becsapva magam után. Mindvégig Eleanor mondata visszhangzott a fejemben, miközben a sebesség korlátozást bőven túl haladva, a kotmányt markolva róttam az utakat. ˝Amint tud és biztonságos lesz, meg fog keresni.˝ Mikor? Mikor lesz biztonságos? Soha semmi nem az. Miért? Miért neki kell bűnhődnie? Miért mondta, hogy ne keressem? Miért nem engedi, hogy segítsek? Miért létezik a miért? Sokkal egyszerűbb lenne minden, ha nem lennének miértek csak puszta tények.
Nem tudom mióta kocsikázhattam, de szentül meg vagyok róla győződve, hogy mikor elindultam még világos volt. Lehajtottam egy földes útra, s félre álltam. A fejemet a kormány kerékbe ütöttem párszor. Elővettem a mobilom, s meglepődve vettem észre, hogy három nem fogadott hívásom volt Louistól.

~ Egy hónappal később ~

Egy hónap elteltével Boo még mindig nem jelentkezett. Aggódok érte. Nagyon. Lou átvette a maffia vezetését én meg ˝visszavonultam˝ . Tudom a múltamat senki és semmi nem fogja eltüntetni vagy elfeledtetni.
Éppen kopogni akartam, mikor egy érdekes beszélgetés ütötte meg a fülemet.
- Bo ugye csak viccelsz? ... Rendben... Oké, de ne sírj!... Minden meg fog oldódni... Biztos, hogy az övé?... Keresd meg! Beszélned kell vele.... Te is szenvedsz és ő is....Rendben. Ne próbálj meg semmi hülyeséget csinálni! - Boo. Sír. Szenved. Mi történt vele? Alig bírtam megfékezni magam, hogy ne nyissak be és kérjem számon Elen, hogy mégis mi a franc folyik itt és miért nem ENGEM keresett fel először. Nyugodtan lépkedtem be a lakásba miután halkan kopogtam. Eleanor a konyha pultnak volt támaszkodva, s le volt hunyva a szeme. Látszott rajta, hogy ideges. 

- Szia! Valami baj van? 

- Nem. Csak... - nagy bánatomra nem tudta befejezni, mert Lou megzavarta. 

- Hali haver! Mizu? - csak megvontam a vállamat. 

Elfoglaltuk a helyünket az asztalnál, s vacsorázni kezdtünk. Mikor befejeztük segítettem leszedni az asztalt. A konyhába álltam, s törölgettem a tányérokat, mikor El megszólalt:

- Louis beszélhetnék veled négyszemközt? - az említett személy bólintott, majd elhagyták a helységet. Késztetést éreztem, hogy hallgatózzak, de jobb ötletem volt. El telefonja itt maradt a konyhában. Vállamra dobtam a rongyot, s a kezembe vettem az elektronikus készüléket. Feloldottam a képernyőt és kikerestem az utolsó hívást a naplóból. Az ismeretlen számot gyorsan átírtam az enyémbe, s még pont idejében visszaraktam a helyére, mert a házigazdák visszatértek és a telefon is csörögni kezdett. El felvette, mikor megnézte ki az szaporábban kezdte venni a levegőt és rám nézett, majd kirohant. Értetlenkedve néztem Loura, aki sejtette, hogy ki az, de azt nem tudják, hogy én is tudom. Próbált beszélgetésbe elegyedni velem, de látszott rajta, hogy ideges. Eleanor könnyes szemekkel rohant vissza már teljesen felöltözve.
- Bocsáss meg Harry, de nekünk sürgős dolgunk akadt, majd beszélünk. Lou öltözz már az Istenért!
- Egy francokat fogtok lerázni! Boonak baja esett? - kikerekedett szemmel nézett rám, majd kérdőn Loura, aki nemlegesen rázni kezdte a fejét és védekezően maga elé emelte kezeit. - Nem vagyok hülye, tudom, hogy vele beszéltél, mikor jöttem. Utoljára kérdezem, baja esett neki?
- Kórházba került...
- Akkor mégis miért vagyunk még itt? Indulás! - 

9. fejezet

Hi Cupcakes! 

Mivel volz egy kis kimaradásom, úgy gondoltam hamarabb hozom nektek a következő részt. Remélem tetszeni fog és hagyjatok magatok után nyomot! 

C. BooXx

Ajtó nyitódás, s egy ismerős arc.
 Csak ennyi kell, hogy biztonságban érezd magad.
Aztán jön a pofon, mire egyáltalán nem számítottál.
Velem, azaz velünk is ez történt. 

Alig hogy magunkhoz tértünk, nyílt a vas ajtó, s Marco lépett be rajta. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, de ugyanakkor féltem is. Ő Harry ember, de akkor miért tartanak fogva?

Eleanoron látszott, hogy még nem volt szerencséje megismerni ezt a srácot.

- Az a két idióta! Megmondtam nekik, hogy csak a szöszi kell! Na sebaj. Úgy is elég magányosak a mindennapjaink. - lassan sétált Eleanor felé, majd leguggolt elé. Arcán végig simított, s utána az egész testén is. El egyre szaporábban kapkodta a levegőt, mikor Marco a pólóját görgette fel.

- Ne! Neked én kellek nem ő! Kérlek ne bántsd. Mindent megteszek, csak őket hagyjátok ki ebből. - a végére hangom hisztérikussá vált, de nem tudtam mit tenni, csak meg akartam védeni őket.

Marco átsétált hozzám, majd így szólt:

- Csak, hogy megjött az eszed! Rendben, elengedjük. - mielőtt kimehetett volna a szobából, megállízottam.

- Lehet egy kérésem? Írhatok egy levelet a barátomnak?

Harry

Mikor felkeltem, a nappaliba Louis tévézett.

- Reggelt haver! - biccentett felém. Elmotyogtam neki egy halit, majd kimentem a konyhába elkészíteni a reggeli kávémat.

- Mi a helyzet? Hogy van El?

- A történtekhez képest elég jól. Szerencsére nem egy puhány ember, éppen ezért is tetszett meg! Mindennek a jó oldalát nézi és mindenkinek mosolyt tud csalni az arcára. - tartott egy kis szünetet. - És Bo? Tudod mi okozta a rosszul léteket? - megráztam a fejem.

- Ma mennek el orvoshoz.

- Öhhm... Esetleg... Nem lehet.... Nem lehet, hogy terhes?

Kigúvadt szemekkel meredtem Loura, aki az imént tette fel a legfájdalmasabb kérdést.

Láb dobogások zavarták meg a beszélgetésünket. Eleanor futott be a lakásba, mintha valali üldözné, azonban Boo nem volt sehol. A barna hajú lány hangosan zilált, az iménti rohanástól. Louis nyakába ugrott.

- Hol van? - ideges és dühös voltam. Szeretem a hozzám tattozó személyeket és tárgyakat közel tudni magamhoz.

El elengedte barátját, s elém sétált. Szorosan magához ölelt.

- Amint tud és biztonságos lesz meg fog keresni. - suttogta a fülembe. - Ezt a levelet megírhatta, de semmi privát dolgot nem írhatott bele, mert átolvasták. - átnyújtotta az apró borítékot, amin rögtön megláttan szálkás dőlt betűivel a nevemet.

- Ki volt az?

- Nem tudom, de Bo ismerte. Barna kicsit göndör haja van és spanyol akcentusa. Sajnálom... Többet nem tudok. - egy-két könnycsepp végig futott az arcán. Valami történt. Méghozzá Marco mocskos keze miatt. - Annyira akartam volna segíteni neki, de nem hagyta. Megmentett! - zokogott. Lou mellé lépett, s magához ölelte. Nyugtatóan simogatni kezdte a hátát, s egy apró csókot hintett a lány hajába.

Addig hátráltam míg meg nem botlottam a kanapéba és rá nem estem. A kezemben lévő borítékot kinyitottam, s magamban olvasni kezdtem.

Drága Harry!

Tudom nem gondolsz most semmi jóra, de kérlek ne aggódj. Minden rendben lesz. Meg kellett tennem ezt a lépést... Rá jöttem, hogy ha menekülök a sorsom elől, azzal nem oldok meg semmit. Arra kérlek, hogy vigyázza a többiekre, de legfőképpen magadra. Eleanort pedig ne hibáztasd... Semmiről nem tehet! Bántani akarták, kérlek ne hagyjátok egyedül. Tudom, hogy erősnek mutatja magát, de belül össze van törve és magát hibáztatja. 

Milliószor ölel, a te Bood!

U.i.: Ne keressetek!

8. fejezet

Sziasztok!
Két hét kihagyása után újra jelentkezek egy résszel, ami remélem tetszeni fog.
C. BooXx 

~ Egy héttel később ~

Már harmadik napja keltem fel émelygéssel, az éjszaka közepén. Lehámoztam a derekamról Harry ölelő karjait, s rohanva, de halkan siettem a fürdőszobába, hogy kiürítsem a gyomrom tartalmát.

A WC előtt térdeltem és a félig megemésztett vacsorámmal néztem farkas szemet. Undorító egy látvány, s ha még a hasamban lenne valami tuti azt is viszontlátnám, de mivel üres, így megnyomtam a WC tetején lévő gombot és felálltam a földről. A térdeim remegtek, félő volt, hogy a lábaim feladják a szolgálatot, de megemberelve magam, megtettem azt a pár lépést a mosdóig. Megmostam a fogamat és jéghideg vízzel leöblítettem az arcomat, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy hulla, aki most jött vissza a másvilágról.

Hirtelen két kéz tekeredett a derekamra mire összerezzentem.

- Holnap elviszlek orvoshoz! - puszilt a nyakhajlatomba.

- N-nem kell.

- Dehogyis nem! Boo majdnem egy hete alig eszel és éjszaka mindig kihányod. Ki kell vizsgáltatni! És nem érdekel, ha ellenkezel. - dörmögte.

- Akkor majd El elkísér, úgyis vásárolni akartunk.

- Jobban örülnék, ha én mehetnék veled.

Hevesen rázni kezdtem a fejem, majd visszcsoszogtam a hálószobába. Újra a sötét, puha paplanok közé vetettem magam, s nagyon hamar megtalált az álmok Manója.

Reggel a Nap sugarainak meleg simogatására ébredtem. Ahhoz képest, hogy aludtam nagyon fáradtnak éreztem magam. Még egy órát feküdtem az ágyba, a mellettem alvó angyalt nézve, mikor megcsörrent a telefonom. Magamban káromkodtam egy sort, hogy ki az za elmebeteg idióta, aki hajnalok hajnalán képes hívni. Gyorsan a telefonomért nyúltam, s meglepve vettem észre, hogy alig pár perc és dél van. A képernyőmön Eleanor vigyorgó arca villogott. Kimásztam az ágyból és kisiettem a szobából.

- Hali! - köszöntem reggeli hangomon.

- Azt ne mondd, hogy most keltél fel! Igyekezz, mert mindjárt ott vagyok. - válaszomat meg se várta, rögtön kinyomta a készüléket. Mikor eljutott a tudatomig El mondata, visszarohantam a szobába. A szekrényből elővettem a mai napra alkalmas ruhát, s bementem a fürdőbe átöltözni. Mikor végeztem, Harry békés arcára nyomtam egy puszit, mire felmordult. Lesiettem a lépcsőn, magamra kaptam a tornacipőmet, s nyitottam az ajtót. Pont jókor, mert El sétált fel a verandára.

- Hali csajszi! Gyyorsan elkészültél. - ölelt meg nevetve legjobb barátnőm, s ugyan akkor az egyetlen is. Mióta ki lettünk szabadítva, őt kisajátította magának Louis, mint annak idején (azaz két- három hete) engem Harry, csak ő nem szökött el a barátjától, mi meg összebarátkoztunk.

- Harry rám parancsolt, hogy menjek el kivizsgáltatni magam a rosszullétek miatt. Elkísérsz? - bevetettem kiskutya szemeimet, mire felnevetett, majd bólintott.

Alig egy két órája vagyunk a plázába, de még csak a harmadik bolt egy negyed részét próbálta fel El. Sose értettem, hogy valaki hogy bír ennyi göncöt egymás után le-fel vellni.

- Ahj. Ez se olyan jó. - nagyot sóhajtottam, s pár másodperc múlva barátnőm kétségbe esett arcát pillantottam meg, ahogy az ajka a nevemet formálja. Mintha minden lelassult volna, két kéz megragadott hátulról. Az egyikkel eltakarta a szememet, a másikkal a számat fogta be. Még hallottam Eleanor kétségbe esett sikolyát, majd az orrom elé rakott anyag és a rá öntött vegyszer miatt hamar elsötétült minden. 

A következő emlékem, csupán csak annyi, hogy egy matracon ébredtem. A kezeimet összetartó kötél belevájt a húsomba. Fejemet hirtelen kaptam fel, egy fájdalmas nyögésre. El velem szemben feküdt ugyan úgy mint én... Kiszolgáltatva.