10. fejezet

Hali Cupcakes! 

Itt is lenne az új rész. Alig hiszem el, hogy ez már a tizedik! Köszönöm, hogy velem vagytok és támogattok még ha nem is sokan. Sajnálattal közlöm, hogy a történet lassan véget ér, ugyanis nem terveztem hosszúra, max. 20 fejezetre. 

C. BooXx

Harry

Összegyűrtem a kezemben lévő papírt, majd jó messzire elhajítottam. Idegesen pattantam fel a kanapéról, ahol idáig ültem, s kirohantam a házból, az ajtót hangosan becsapva magam után. Mindvégig Eleanor mondata visszhangzott a fejemben, miközben a sebesség korlátozást bőven túl haladva, a kotmányt markolva róttam az utakat. ˝Amint tud és biztonságos lesz, meg fog keresni.˝ Mikor? Mikor lesz biztonságos? Soha semmi nem az. Miért? Miért neki kell bűnhődnie? Miért mondta, hogy ne keressem? Miért nem engedi, hogy segítsek? Miért létezik a miért? Sokkal egyszerűbb lenne minden, ha nem lennének miértek csak puszta tények.
Nem tudom mióta kocsikázhattam, de szentül meg vagyok róla győződve, hogy mikor elindultam még világos volt. Lehajtottam egy földes útra, s félre álltam. A fejemet a kormány kerékbe ütöttem párszor. Elővettem a mobilom, s meglepődve vettem észre, hogy három nem fogadott hívásom volt Louistól.

~ Egy hónappal később ~

Egy hónap elteltével Boo még mindig nem jelentkezett. Aggódok érte. Nagyon. Lou átvette a maffia vezetését én meg ˝visszavonultam˝ . Tudom a múltamat senki és semmi nem fogja eltüntetni vagy elfeledtetni.
Éppen kopogni akartam, mikor egy érdekes beszélgetés ütötte meg a fülemet.
- Bo ugye csak viccelsz? ... Rendben... Oké, de ne sírj!... Minden meg fog oldódni... Biztos, hogy az övé?... Keresd meg! Beszélned kell vele.... Te is szenvedsz és ő is....Rendben. Ne próbálj meg semmi hülyeséget csinálni! - Boo. Sír. Szenved. Mi történt vele? Alig bírtam megfékezni magam, hogy ne nyissak be és kérjem számon Elen, hogy mégis mi a franc folyik itt és miért nem ENGEM keresett fel először. Nyugodtan lépkedtem be a lakásba miután halkan kopogtam. Eleanor a konyha pultnak volt támaszkodva, s le volt hunyva a szeme. Látszott rajta, hogy ideges. 

- Szia! Valami baj van? 

- Nem. Csak... - nagy bánatomra nem tudta befejezni, mert Lou megzavarta. 

- Hali haver! Mizu? - csak megvontam a vállamat. 

Elfoglaltuk a helyünket az asztalnál, s vacsorázni kezdtünk. Mikor befejeztük segítettem leszedni az asztalt. A konyhába álltam, s törölgettem a tányérokat, mikor El megszólalt:

- Louis beszélhetnék veled négyszemközt? - az említett személy bólintott, majd elhagyták a helységet. Késztetést éreztem, hogy hallgatózzak, de jobb ötletem volt. El telefonja itt maradt a konyhában. Vállamra dobtam a rongyot, s a kezembe vettem az elektronikus készüléket. Feloldottam a képernyőt és kikerestem az utolsó hívást a naplóból. Az ismeretlen számot gyorsan átírtam az enyémbe, s még pont idejében visszaraktam a helyére, mert a házigazdák visszatértek és a telefon is csörögni kezdett. El felvette, mikor megnézte ki az szaporábban kezdte venni a levegőt és rám nézett, majd kirohant. Értetlenkedve néztem Loura, aki sejtette, hogy ki az, de azt nem tudják, hogy én is tudom. Próbált beszélgetésbe elegyedni velem, de látszott rajta, hogy ideges. Eleanor könnyes szemekkel rohant vissza már teljesen felöltözve.
- Bocsáss meg Harry, de nekünk sürgős dolgunk akadt, majd beszélünk. Lou öltözz már az Istenért!
- Egy francokat fogtok lerázni! Boonak baja esett? - kikerekedett szemmel nézett rám, majd kérdőn Loura, aki nemlegesen rázni kezdte a fejét és védekezően maga elé emelte kezeit. - Nem vagyok hülye, tudom, hogy vele beszéltél, mikor jöttem. Utoljára kérdezem, baja esett neki?
- Kórházba került...
- Akkor mégis miért vagyunk még itt? Indulás! -