9. fejezet

Hi Cupcakes! 

Mivel volz egy kis kimaradásom, úgy gondoltam hamarabb hozom nektek a következő részt. Remélem tetszeni fog és hagyjatok magatok után nyomot! 

C. BooXx

Ajtó nyitódás, s egy ismerős arc.
 Csak ennyi kell, hogy biztonságban érezd magad.
Aztán jön a pofon, mire egyáltalán nem számítottál.
Velem, azaz velünk is ez történt. 

Alig hogy magunkhoz tértünk, nyílt a vas ajtó, s Marco lépett be rajta. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, de ugyanakkor féltem is. Ő Harry ember, de akkor miért tartanak fogva?

Eleanoron látszott, hogy még nem volt szerencséje megismerni ezt a srácot.

- Az a két idióta! Megmondtam nekik, hogy csak a szöszi kell! Na sebaj. Úgy is elég magányosak a mindennapjaink. - lassan sétált Eleanor felé, majd leguggolt elé. Arcán végig simított, s utána az egész testén is. El egyre szaporábban kapkodta a levegőt, mikor Marco a pólóját görgette fel.

- Ne! Neked én kellek nem ő! Kérlek ne bántsd. Mindent megteszek, csak őket hagyjátok ki ebből. - a végére hangom hisztérikussá vált, de nem tudtam mit tenni, csak meg akartam védeni őket.

Marco átsétált hozzám, majd így szólt:

- Csak, hogy megjött az eszed! Rendben, elengedjük. - mielőtt kimehetett volna a szobából, megállízottam.

- Lehet egy kérésem? Írhatok egy levelet a barátomnak?

Harry

Mikor felkeltem, a nappaliba Louis tévézett.

- Reggelt haver! - biccentett felém. Elmotyogtam neki egy halit, majd kimentem a konyhába elkészíteni a reggeli kávémat.

- Mi a helyzet? Hogy van El?

- A történtekhez képest elég jól. Szerencsére nem egy puhány ember, éppen ezért is tetszett meg! Mindennek a jó oldalát nézi és mindenkinek mosolyt tud csalni az arcára. - tartott egy kis szünetet. - És Bo? Tudod mi okozta a rosszul léteket? - megráztam a fejem.

- Ma mennek el orvoshoz.

- Öhhm... Esetleg... Nem lehet.... Nem lehet, hogy terhes?

Kigúvadt szemekkel meredtem Loura, aki az imént tette fel a legfájdalmasabb kérdést.

Láb dobogások zavarták meg a beszélgetésünket. Eleanor futott be a lakásba, mintha valali üldözné, azonban Boo nem volt sehol. A barna hajú lány hangosan zilált, az iménti rohanástól. Louis nyakába ugrott.

- Hol van? - ideges és dühös voltam. Szeretem a hozzám tattozó személyeket és tárgyakat közel tudni magamhoz.

El elengedte barátját, s elém sétált. Szorosan magához ölelt.

- Amint tud és biztonságos lesz meg fog keresni. - suttogta a fülembe. - Ezt a levelet megírhatta, de semmi privát dolgot nem írhatott bele, mert átolvasták. - átnyújtotta az apró borítékot, amin rögtön megláttan szálkás dőlt betűivel a nevemet.

- Ki volt az?

- Nem tudom, de Bo ismerte. Barna kicsit göndör haja van és spanyol akcentusa. Sajnálom... Többet nem tudok. - egy-két könnycsepp végig futott az arcán. Valami történt. Méghozzá Marco mocskos keze miatt. - Annyira akartam volna segíteni neki, de nem hagyta. Megmentett! - zokogott. Lou mellé lépett, s magához ölelte. Nyugtatóan simogatni kezdte a hátát, s egy apró csókot hintett a lány hajába.

Addig hátráltam míg meg nem botlottam a kanapéba és rá nem estem. A kezemben lévő borítékot kinyitottam, s magamban olvasni kezdtem.

Drága Harry!

Tudom nem gondolsz most semmi jóra, de kérlek ne aggódj. Minden rendben lesz. Meg kellett tennem ezt a lépést... Rá jöttem, hogy ha menekülök a sorsom elől, azzal nem oldok meg semmit. Arra kérlek, hogy vigyázza a többiekre, de legfőképpen magadra. Eleanort pedig ne hibáztasd... Semmiről nem tehet! Bántani akarták, kérlek ne hagyjátok egyedül. Tudom, hogy erősnek mutatja magát, de belül össze van törve és magát hibáztatja. 

Milliószor ölel, a te Bood!

U.i.: Ne keressetek!