1. fejezet

Sziasztok! 

Íme itt az első rész. Remélem tetszeni fog és leírod a véleményedet komiba. És persze ne felejtsetek el pipálni!

C. BooXx

Rohantam az üldözőim elől. Egyre nehezebben vettem a levegőt, s a lábaim is sajogtak. Fel akarták adni a szolgálatot, de még bírnom kell. Nem adhatom fel! A nyomomban lévő felfegyverkezett férfiak fáradni kezdtek. Gyorsítottam a tempómon, s három sarokkal arrébb  efordultam egy sikátorba. Lerogytam a legtávolabbi szemetes kuka mögé, s hangosan ziláltam.

Életemben nem futottam ennyit, mint ebben a hónapban, talán a maratonra is benevezhetek.

Az izzadság cseppek végig folytak a halántékomon és a hátamon. Gyors lépteket hallottam a sötét zsákutca széléről. Óvatosan kikukucskáltam és megláttam a felém közeledő pacákat. Magával ragadott a rémület. Most tuti nem kegyelmeznek meg. Ahogy e gondolat végig suhant a fejembe, úgy rántottak fel az ingemnél fogva. Halk sikoly hagyta el a számat, mikor a homlokomhoz emelte az egyik ember a pisztolyát.

- Meg vagy te kis kurva! Most megtanulod, hogy nem packázol a főnökkel, ribanc! - büdös lehelete marta az érzékeimet. Lehunytam a szemem. Készültem a fájdalomra, amikor elsűlt egy fegyver, de semmit nem éreztem. Ilyen lenne a halál? Óvatosan egyenkét tártam ki a szemim. A két állat egy-egy vörös folttal díszítve terültek el a kemény betonon.

- Jól vagy Deborah? - közeledett felém egy fekete ruhás srác. Karon ragadott, s kifele húzott a főútra. Időm se volt gondolkodni vagy ellenszegülni, betuszkolt a kocsiába.

- Ki vagy te, és honnan tudod a nevemet? - értetlenkedtem. Talán nem kell tőle félnem, hisz megmentett, de akkor is fegyver van nála és megölt két pasast.

- Marco vagyok. - felelte. - A fél város tudja, hogy ki vagy. Nem is tudod milyen hírnévre tettél szert... - értetlenül figyeltem az arcát. Időközben lekerült róla a kapucni. Barna haja kuszán állt, barna szeme csillogott az utat megvilágító fényben. Tényleg kedvesnek nézett ki, de még mindig ott lebegett a szemem előtt, amit csinált.

- H-hova viszel? - dadogtam félénken, mikor észre vettem, hogy elhagytuk a belvárost. Nem válaszolt. Féltem. Nem kellett volna eljönnöm vele. Már megint magamnak kerestem a bajt. Gratulálok Bo, hogy lehetsz ennyire naív? - magamat szidtam, s közben tízszer pofon vágtam magam. Az autó egy földes útra tért. Ismertem ezt a helyet. Már jártam itt. Az út egészen az erdőn átvezetett egy rég csődbe ment gyárhoz. Kezdtem sejteni mit akar Marco. Megmentett, hogy megöljön. Vagy inkább megölessen.

A motor elcsendesedett, s megállt a többi járgány közt. Kipattant az autóból. Én is ki akartam szállni, de a gyerekzár megakadályozott, így meg kellett várnom, amíg átsétál a térfelemre és kinyitja. Ez pár másodpercen belül meg is történt. Marco nem volt kegyes, rángatott, mint egy állatot.

- Magamtól is tudok menni! - megtorpantam és vártam, hogy elengedjen. Hiába. Még erősebben szorította a csuklómat. Beérve a gyár rideg folyosóira, hangok szűrődtek ki az egyik teremből, ahova Marco vitt. Nem voltak sokan alig tizen. Az engem szorító srác térdre kényszerített. Nem tudom mi fog történni, s egy picit félek. Hogy mitől?  Azt nehéz elmondani ebben a helyzetben. Ugyan kit álltatunk? Még jó, hogy a francos életemet!

- Tobias csapata meg akarta ölni, de gondoltam neked élve kell, szóval megmentettem Styles. Innentől a tiéd.

Iiyenkor van az embernek dea vu érzése. A barna srácnak nem kellett kimondania így is értettem. Meg fognak ölni.

Lehajtottam a fejemet, mert könnyek kezdték marni a szememet, de nem hagytam kicsordulni. Nem szabad gyengének mutatkoznom előttük, még ha valójában az is vagyok. Gyűlölöm azt a tényt, hogy gyenge; érzékeny és kicsi vagyok.

- Mire vársz még? - érdeklődött a göndör hajú. Marco elengedte a karomat, s hallottan, ahogy távozott a szobából. - Állj fel és gyere ide! - utasított, én meg megtettem, amit kért. Csak egy asztal választott el minket egymástól, amire a zöld szemű rátenyerelt, ezzel közelebb hajolt hozzám. - Tudod Deborah nagy bajban vagy... - mutató ujját az állam alá tette, s kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - De van egy ajánlatom... Én menedéket biztosítok neked, te pedig segítesz kiiktatni Tobiast.

Elgondolkodtató. Rendben van, hogy most megvéd, de miután segítettem neki, megint a halál listán leszek, az ő halál listáján,  azaz a vérpadon. Nehéz döntés... Mikor jobb meghalni? Most vagy pár nap; hét esetleg hónap múlva. Ki tudja mit hoz a sors. A lényeg, hogy most nincs semmi és senki az életembe - az öcsémet leszámítva, de ő inkább a munkát választotta, mint hogy a saját testvérét - amiért élnem kéne. Legalább a világ megszabadul egy haszontalan élettől.

Összeszedtem minden energiámat, hogy határozott legyek.

- Nem fogadom el! - jelentettem ki

.