3. fejezet

Hali, skacok! 

Meghoztam a harmadik fejezetet, ami remélem tetszeni fog és most is rám szánjátok, annyira az időtöket, hogy kifejtitek a véleményeteket és ne felejtsetek el pipálni se. DE! Szeretném megköszönni, az idáig kapott kommentet, s feliratkozót. Nagyon örülök ezeknek a dolgoknak, ugyan is csak a harmadik fejezetnél tart a blog. Továbbá. Nagyon szépen köszönöm eme csodás fejlécet Maranak, amit már láthattok kint.

C. BooXx

A földön ültem, s csak sírtam. A könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Négy éve nem bántott senki fizikailag. Az utolsó ember is az apám volt. Miatta történt minden. Az ő hibája, hogy meghalt az anyám, miatta lett Tyler drog kereskedő. Innen minden kikövetkeztethető. Ez a pofon olyan beforrt, mély sebeket nyitott fel, amiknek örültem, hogy már nem kergetik a mindennapjaim. Végre sikerült túl tenni magamat a családom bánatán, de Stylesnak persze, hogy ezt is tönkre kell tennie. Már miért is ne?! Hisz ő az Isten, akinek mindenbe van beleszólása és mindenhez van joga, még ahhoz is, hogy nőket verjen. Milyen ember az ilyen? Ilyenkor szokták mondani az emberek, hogy ne ítélj első látásra, inkább ismerd meg az illetőt. Nos, én határozottan kijelenthetem, hogy nem akarom megismerni! Bőven elég, ahogy bemutatkozott.

- Ne rinyálj már! Innen látszik milyen gyenge vagy. Szánalmas... - ördögi nevetése visszhangzott az előszobába. Nagyon szépen köszönöm Styles! Annélkül is rájöttem, hogy az orrom alá dörgölnéd! - a belső hangom gúnyosan vágott vissza, de ez persze mind csak a fejembe játszódott le.

Összeszedtem magamat, annyira, hogy felálljak a kőről, s ne sírjak már. Megkerestem a napalit, ami rögtön az első ajtó volt. Megnehezedett tagjaimat vonszoltam magam után, s az első adandó alkalommal elnyúltam a kanapén. A szemhéjaim ólom súlyként csukódtak le. Már csak, annyira emlékszek, hogy valaki - aki biztos Styles - erős karjai közé vesz, s elcipel valahova. Hurrá, már aludni se lehet bárhol!

Másnap a madarak lágy csicsergésére, s az erőteljesen sütő napsugarakra ébredtem. Minden, olyan szépnek tűnt, de mikor kinyitottam a szemem óriás bunkóval csapott fejbe a tudat, hogy nem otthon vagy egy mesében vagyok, hanem a förtelmes valóságba. Körbe néztem az ismeretlen szobán, s magamban elkönyveltem, hogy a Bongyori tegnap a szobájába hozott fel. Milyen figyelmes...

Kikeltem a fekete paplanok közül, s lementem a konyhába. Az étkező pulton egy cetli fogadott, mibe ez állt:

" Jó reggelt, álomszuszék! Akadt egy kis elintézni valóm, csak délutánra érek haza. Addig is tedd magad hasznossá. Harryxx "

Újra felteszem a kérdést. Kinek képzeli magát? Nem fogok semmi olyat csinálni, ami neki bármi jót jelent! Ja, és majd utólag megköszönöm, hogy egyedül hagyott.

Kell egy jó terv...

Haza nem mehetek, mert mint Marco mondta a fél város ismer, és az olyanok, mint Tobias vagy Styles egész biztos, hogy tudják a lakcímemet.

Lehuppantam az egyik székre, s magam elé vettem az otthagyott laptopot. Vettem egy repülőjegyet Írországba, s találtam egy szállodát is, ahol rögtön kivettem egy szobát. Az előzmények közül kitörőltem az oldalakat, miket megjelenítettem, s utána gondosan visszahelyeztem a helyére. Mivel itt nincs cuccom, és haza se mehetek, majd ott kell pár göncöt vennem magamnak. Hívtam egy taxit, ami fél óra múlva meg is érkezett. Elhadartam a sofőnek a címet, s már teljesítette is a kérésemet. A reptérre érve megkerestem a kaput, ahonnan indulni fog a gépem, s vártam.

A telefonommal doboltam a térdemen, mikor eszembe jutott a nyomkövető chip a kártyámba. A körülöttem lévők biztosan azt gondolták, hogy ki ez a hülye lány,  mit csinál, miért szedi szét a telefonját stb. Valamilyen szinten igazuk van, mert ők semmit nem tudnak az alvilágról, ellentétben velem, aki oly szerencsésnek mondhatja magát, hogy két főnökkel is találkozott, de túl élte. Igen én lennék Deborah Ryan, akit fél London ismer, az az midenki, aki a sötétség szörny szülöttje és senki, aki normális átlag életet él... Én is közéjük tartoztam...

A hangos bemondó kizökkentett a fránya életem elemzésében. Felálltam a székről, s odasétáltam a kapuhoz. A szokásos ellenőrzés után végre elfoglalhattam a helyemet. Szerencsére az ablak mellett kaptam helyet. Elővettem a fülhallgatómat, s kikerestem a mostanság sokat hallgatott zenét.