4. fejezet

Bonjur! 

Megérkeztem a következő résszel, mint látjátok. Remélem tetszeni fog. És ne felejtsetek el a végén komizni és pipálni. 

C. BooXx

- Szia, Niall vagyok. Niall Horan. - nyújtotta a mellettem ülő srác a kezét. Hosszú szőke haja, az ég felé meredezett, tenger kék szemei barátságosan csillogtak, arca két oldala pirospozsgás volt. Tök cuki volt. Már csak a hegyes fülek és a zöld manó sipka hiányzott a fejéről. E gondolatra akaratlanul is felnevettem. A srác kérdő tekintettel vizslatott.

- Doborah Ryan. - fogadtam el nagy mancsát. A fülest kihúztam a fülemből, mert elég illetlenség ilyenkor zenét hallgatni.

Niallal egész jól elbeszélgettünk, hamar megtaláltuk a közös hangot. Egy időre elfeledtette velem az átkozott életemet és csak a jelennek éltem. Felszabadultan nevetgéltünk, ismerkedtünk. Nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen ember, aki ennyire élet vidám, mindenben a jót látja és álandóan éhes. Elmesélte, hogy a családját megy meglátogatni, mert az unokaöccsének holnap lesz a születésnapja. Elővette a telefonját, s pötyögött rajta egy kicsit, majd elém rakta, egy irtó aranyos, cuki kisfiú képét. Nagyon hasonlított a bácsikájára. Ugyan olyan szőke haj, kék szemek, s pufók arc. Tündéri.

- Megkezdtük a leszállást. Kérem foglalják el helyüket és kapcsolják be biztonságiöveiket. Köszönöm. - a hangos bemondóba megszólalt az egyik légiutas kísérő. Nivel követtük az utasításokat, s folytattuk a beszélgetést.

- És mondd Bo. Te mi járatban vagy Írországban? - majdnem elcsacsogtam neki az igazat, de eszembe jutott, hogy nem mondhatok neki semmit az angliai maffiákkal kapcsolatban. Először is, már így is nagy bajban vagyok hát még ha kikotyognék valami fontosat. A másik az, hogy megbízok benne, lehet, hogy egy mélyebb barátság is kialakulhatna köztünk és akkor őt is veszélybe sodornám. Így maradtam a szokásos stratégiámnál. Hazudok.

- Szeretek világot látni és tanulni a különböző népek kultúráit. Most Írország a soros. - ez az egyetlen észszerű magyarázat jutott az eszembe, ami valamennyire igaz is. Kis koromban mindig arról álmodoztam, hogy beutazom a földet és a létező összes nyelvet megtanulom. De szépek is voltak azok az idők. Sokszor elgondolkozok azon, hogy milyen lenne örökre gyerek maradni. Nem lenne semmi felelősség csak az önfeledt boldogság. Álom édes álom...

- Hát ez esetben, szívesen körbe vezetlek, ha gondolod. - bólintottam, miszerint "Az nagyon jó lenne ". Leszálltunk a gépről, elköszöntem Nialltól, s fogtam egy taxit. Bediktáltam neki a hotel címét, én meg újra elmerültem a gondolataimban. Átgondoltam az utóbbi napokat. Legfőképp a tegnapot, mikor a raktárba vittek. Eszembe jutottak az ott lévő emberek, kikre nem szenteltem nagy figyelmet, de most visszagondolva Niall is ott ült közöttük. Újabb csalódás a naívságom miatt.

Megelégelve a filozófikus énemet újra a külvilágnak szenteltem a figyelmem. Elhagytuk a várost, s a kocsi egyre csak lassított az útszélén.

- Elnézést, de ez biztos nem a hotelhez vezető út.

- Ugyan kis szívem, azt már rég elhagytuk. Neked nem ott van a helyed, hanem Tobias karjai közt, hogy végre végezhessen veled. - ördögi kacaj hagyta el a száját, s közben hátra fordult. Óvatosan előhalásztam a zsebemből a telefonom, s tárcsáztam Niallt. Még jó, hogy a repülőn számot váltottunk. Ő az egyetlen esélyem. Ledobtam a földre, hogy az idegen észre ne vegye. Megpróbáltam kiszállni, de zárva volt. - Ne erőlködj cica! Zárva van. Most pedig szép álmokat. - azzal a mozdulattal a szám és orrom elé rakta a kloroformos zsebkendőt. Ficánkoltam, mint egy sajtkukac.

- Segítség! Niall! - a hangom egyre gyengébb volt, az izületeim elernyedtek, majd a szemem is lassan lecsukódott. Ki az az elmebeteg idióta, aki kitalálta ezt a szart?! Magamban dühöngtem, s újra magamat hibáztattam. Mindenkiben megbízok első látásra, csak olyankor veszítik el ezt az irántuk érzett külöleges érzést, mikor mondanak vagy cselekszenek valamit, mint például Niall. Megbíztam benne, beszélgettem vele és aztán kiderül, hogy minen csak hazugság volt. Ő is Styles embere, mint Marco.

A kábítószer egyre jobban felül kerekedett rajtam, s lassan a sötétség is magába szippantott.